Bálintné Miklós Éva versei

Ébresztő

Elárulják országunkat,

Eladják az életünket,

Hallassátok hangotokat,

Ébredjetek, ébredjetek!

Eladják a hazánkat,

Mint veszett kutyák

A koncon marakodva,

Eladják az életünket,

Ellopnak mindent,

Másokat vádolva.

Hontalan lesz a magyar nép,

Ha nem teszünk semmit sem,

Az őskommunizmus felemészt,

Megöli a hitet az emberekben.

A hit még él,

Még nem ölték ki végleg,

Keressétek magatokban,

Vállaljátok a felelősséget.

„El lehet menni!”

Hát ez itt a megoldás?

A népet kiirtani,

Hát hol a magyarság?

Mit mondanak az ősök vajon?

Ha látják ezt a hordát?

Szégyen, hogy magam magyarnak vallom,

Ha ők a magyarság!

Akiben magyar vér folyik,

Az nem tűrheti mindezt,

Akikben az ősök még élnek,

Nem tűrhetnek ilyen sérelmeket.

Gyönyörű hazánkat kifosztják teljesen,

Népünket elfojtják,

A hatalmat akarják, mindig, mindenképpen.

De mi is a hatalom?

Ha nem a népet szolgálja?

Mi az a bizalom?

Rabok vagyunk, a kormány rabszolgája.

Tapossák a zászlót,

Melyet fel kellene emelni az égig,

Könnyel, vérrel átitatva,

Mely védelmez bennünket, sok-sok ezer évig.

Miért nem látnak az emberek

A falakon túlra?

Az ámítást, a szédítést

Elhiszik újra, meg újra.

Ébresztő, ébresztő

Szolgasorban élő magyar nép,

Hangunk törjön elő,

Hozzuk vissza a magyarságot,

Mutassuk meg, hogy itt vagyunk még.

                                               2006. 10. 11.

Érzed?

Nem adhatjuk semmi pénzért

Oda a hazánkat,

Küzdenünk kell mindörökké,

Védjük országunkat!

Délvidék, Felvidék, Kárpátalja,

Mind- mind a mi hazánk,

És Erdély hegyei, nótája

Eltalál hozzánk.

Lelkünkből eredő gyökerek,

Mik évezredekig nyúlnak

Összekötnek minket,

Regéket dalolnak.

S a hangok, a lángok

Elmondják az álmunk,

Zúgnak bennünk örökké,

S tudják a fájdalmunk.

Te érzed e magadban,

Ha látod a zászlónkat,

Hogy összekötnek színei,

Magukhoz láncolnak.

Érzed-e, ha hallod a Himnuszt,

Hogy büszkeség önti el szívedet,

Hogy kell, muszáj harcolnunk,

Hogy nem lehet, hogy minden elveszett!

S hallod-e a meséket?

Ha látod a tájat,

A székely hegyeket,

Hallod a legendákat?

Én hallom a legendát,

És látom szívemben a lángot,

Hallom az erdőket,

S látok minden világot.

Érzem hangulatát

Büszke, szép hazánknak,

A legmélyebb fájdalmát,

A legszentebb országnak.

És mégis élnek szívünkben

A tréfa, a dal, a tánc,

Ott lobog lelkünkben

Minden régi nótánk.

Széttörhetnek szíveket, országokat

Ott fönn a hatalmasok,

De a magyar büszkeség, igaz magyarság

Örökké élni fog!

2007. 08. 20.

Higgyetek!

Álmok között jártam tegnap,

Visszatért a hitem,

Hitem a magyarságban,

És az emberekben.

Lengő zászlók között,

Barátok oldalán,

A remény visszaköltözött,

Eljött újra hozzám.

Vannak még emberek,

Kik szeretik hazánkat,

Gyúlnak még kis tüzek,

Mik loboghatnának.

S hinni kell akkor is,

Ha bántanak, s nehéz az élet,

Éljük az álmaink,

Tudjuk: a láncok téphetőek.

Tudjuk, hogy szárnyalhat még

A kerecsensólyom, a turulmadár,

A felhők, viharok felett tiszta az ég,

S láthatóvá válik NagyMagyarország.

Légy büszke magyar!

Legyünk magyarok!

Tiszta hittel, bátran,

Vállaljuk fel és tudjuk,

Hogy hiszünk e hazában.

Légy büszke magyar,

Sorsod bármily fájdalom,

Ha porban, sárban jársz is most,

Leng még zászlónk,

És szól a Himnusz a magyar ugaron.

Emeljük kezünket,

Legyen kard végre a magyar kaszából!

Egyesítsük szíveinket,

Merítsünk erőt a hosszú magányból!

A magányból, szétszórt népünk

Örök életéből,

Merítsünk erőt a hitből,

S a hősök szent, lázadó véréből.

Fájdalom törte már testünk,

S hitünk ezer darabra tört szét,

De mindig, mindig feltámadunk,

S életünket áldozzuk a nemzetért.

2007.

Magyar karácsony

Tüzeket látok gyúlni,

A havas rónákon,

Angyalok hozzák a hírt,

Hogy eljött karácsony.

Lobogjon fel lelkünkben

A békének lángja,

S borítson hóleplet

Nagy Magyarországra.

Lepje hótakaró

Az egész magyar földet,

Takarja el a gúnyhatárt,

Hogy lássuk a nemzetet.

Gyermekeink szívébe

Varázsoljunk mesét,

Mondjuk el nekik

A karácsony üzenetét.

Meséljük el, hogy tudják

A magyar regéket,

Mondjuk el, hogy megértsék,

Hogy tudják a lényeget.

Mosolyogjanak az angyalok

Édes kishazánkra,

Szórjanak szeretet a hópihékkel

Az egész országra.

Égjen gyertya, legyen kalács

Minden magyar házban,

És legyen békesség végre

A magyar hazában.

Mindent vissza!

Sólyom szárnya csattan,

Egy toll, egy írás a múltból,

Benne élsz öntudatlan,

S tanulsz az elhangzott szóból!

Mennyi szépség, mennyi gyötrelem,

Mióta hont foglalt nemzetünk,

Belül tűz éget és fájdalom mar,

Mondd meg: Hová lett gyökerünk?

A kivágott fák helyén a semmi,

A felégetett otthonok,

Ökölbe szorulnak kezeim,

S dühöm a hazátlan magyarok földjére robog.

Szétcsapni az ököllel mindenhol,

Hol bántják a népemet,

Kik gyerekeket, asszonyokat kínoztak,

És ölték a véremet!

Hol kiirtották az életet,

A felszántott búzában,

S megölik a szépséget,

S a múltat a hazában.

Annyit szenvedett már

Gyönyörű Kárpátok ezeréves népe,

Mégis a remény, az újrakezdés

Ott él még szívébe.

Nyissuk ki a kapukat,

Melyet bezárt egy igaztalan béke,

Lobogtassuk az égre zászlóinkat,

Kérjünk vissza mindent a szenvedésért cserébe.

Eltiportak mindent, megölték a földünk szavát,

Szántson újra magyar eke, s legyen magyar kasza,

Kiáltsuk hangosan, hogy mindenhol hallják,

Mindent vissza! Mindent vissza!!!

2008. április 18

Nem lehetünk Magyarok?

A mély börtönök

Sötét celláiba beragyogó üstökös,

A csend hangjain szóló

Igazság, szépség és örök,

A torkokból feltörő,

Utolsó vad sikoly,

A csend hangjain szóló

Érzéki zeneszó,

Reszkető szívet megérintő

Perzselő szenvedély,

A csend hangjain szóló

Kiáltó büszkeség,

A hazát tudó, és szerető

Igaz magyar anya,

A csend hangjain szóló

Ősi, szép ballada,

A magyar vizek

Tiszta tükrének képe,

A csend hangjain szóló

Zokogók reménye,

Magyar földben

Mély gyökeret eresztő fa vagyok,

A csend hangjain szólok:

Kivághattok, de mindig újra hajtok!

Én magyar hittel

Hiszem, hogy itthon vagyok!

A csend hangjain szólok:

Nem lehetünk már itthon magyarok?!

Éva /2007. 09. 02./

Ősök

Hangokat hallok a múltból,

Könnycseppek áztatják a jelent,

Régi szégyen az új fájdalomtól,

Az ősök sírnak át az évezredeken.

Siratják halálukat a hazáért,

Siratják a nemzetet,

Minden tett ennyit ért?!

Ennyi volt dicsőségetek.

S néhányan, kik keressük még

A régi nagy hazát,

Találunk e majd igaz békét?

Találunk megnyugvást?

Nem tudhatjuk, de akarni kell,

Mert feledésbe merülnek évezredek,

Nem tudhatjuk soha, de tenni kell,

Hogy a szenvedések

Ne legyenek értelmetlenek.

2007. 07. 30.