Hazánkban mintegy 8-900 ezer embert érint a csontritkulás, vagyis a teljes lakosság majdnem 10 százalékát; a további veszélyeztetettek köre több, másfél millió fõre tehetõ. A betegek nagy része azonban nem ismeri betegségét, vagy csak keveset tud róla, így megfelelõ kezelésben sem részesül. Európában, Japánban és az USAban összesen kb. 75 millió ember szenved a betegségben, a diagnosztizált esetek száma a következõ 50 évben várhatóan megduplázódik – köszönhetõen például az egyre magasabb átlagéletkornak.

A ”lyukacsos csontok” (ez a latin osteoporosis elnevezés jelentése) betegsége kétszer annyi nõt érint, mint férfit: a menopauza után minden negyedik nõ szenvedhet e betegségben. A csontritkulás kialakulásának esélyét a genetikai adottságok mellett életmódbeli tényezõk – pl. dohányzás, rendszeres alkoholfogyasztás, kevés mozgás – is növelik.

A legnagyobb veszély: csonttörés

A betegség a csonttömeg fogyásával, a csontszerkezet károsodásával, a csontok törékennyé válásával jár, és komoly következményekkel – csonttöréssel – jár. A diagnosztizálatlan esetek nagy számának egyik oka az, hogy a betegség általában tünetmentes, és sokszor csak az elsõ komolyabb törések után derül fény meglétére.

A leggyakoribb csontritkulásos törések a csigolya, alkarés csípõés deréktáji törések, hazánkban ezek közül évente kb. 16 ezer combnyaktörés, 27 ezer csuklótörés és 30 ezer csigolyatörés jelentkezik. E törések minden harmadik, 50 év feletti nõbetegnél elõfordulnak, a kor elõrehaladtával pedig egyre gyakoribbá válnak: a 80 évesek már 70%-ánál létrejöhetnek.

Az oszteoporózisos törések komoly, többnyire visszafordíthatatlan változásokat okoznak az életminõségben: csökken vagy megszûnik a munkaképesség, a beteg elvesztheti az önellátásra való képességét, tehát élete végéig mindennapos segítségre szorul, és a következmények között akár a halál is szerepelhet. Utóbbi szemléltetésére: a Nemzeti Osteoporosis Alapítvány adatai szerint a csípõtáji törések után fél évvel minden hatodik beteg meghal. A következmények súlyosságát tekintve az sem elhanyagolható, hogy az önállóság elvesztése, a másokra szorultság és az elesettség érzése pszichésen is igen megterhelõ a beteg számára.

A leggyakrabban elõforduló, csontritkulásból eredõ törés a csigolyatörés – ez akár úgy is bekövetkezhet, hogy az érintett nem észleli, és sokszor csak a hát egyre nagyobb fokú görbülete, vagy a testmagasság csökkenése hívja fel a figyelmet a bajra.

A legnagyobb veszélyt az újbóli törések jelentik: egy csigolyatörés után 5-11szer nagyobb a valószínûsége az újabb törések bekövetkezésének, melyek láncreakcióvá sokasodva tartós mozgáskorlátozottságot okozhatnak (hazánkban a mozgássérültek mintegy 30%-a csontritkulás miatt válik tartósan mozgáskorlátozottá).

A csontritkulás megelõzhetõ és kezelhetõ, bár teljesen nem gyógyítható betegség. A leggyakrabban alkalmazott készítmények az ún. biszfoszfonátok, melyek segítik a csontsûrûség megtartását/növelését, és a csontok anyagcseréjének lassításával csökkentik a törések elõfordulását. Nemrég jelent meg a piacon egy olyan készítmény, mely képes növelni a csontmennyiséget, és javítja a károsodott csontszerkezetet. Emellett különféle hormonkészítményeket és kalcium, illetve Dvitamintartalmú készítmények, illetve a gyógyszeres kezelés mellett a rendszeres testmozgás segít, de alkalmazható fizioterápia is.

A következmények miatt ez az egyik legdrágább krónikus betegség, hiszen nemcsak a törések kezelése jelent hatalmas kórházi költséget, de a munkaképesség és az önálló életvezetésre való képesség elvesztése hosszabb távú szociális kiadásokat jelent. A legolcsóbb, és a betegek szempontjából is legkedvezõbb megoldás a megelõzés. Nõknél a szûrõvizsgálatok látogatásának megkezdése a változó kor elején javasolt: a 40-50-es évek ugyanis még a prevenció idõszaka lehet, ekkor a menopauzaambulanciákon végzett hormonvizsgálatok alapján lehet következtetni arra, hogy az illetõt érintie majd a csontritkulás.

Megoldás: megelõzés

Mozgás! A megelõzés alapkövei azonban már gyermekkortól lefektethetõk: az egészséges életmód, táplálkozás és a rendszeres testmozgás jelentõsége nemcsak az oszteoporózis, de egyéb betegségek szempontjából is rendkívül nagy. A törések legtöbbje megelõzhetõ. A megfelelõ, rendszeres testmozgás nemcsak növeli a csonttömeget, így kisebb az esély a törésre, de a sportolás által fenntartott egyensúlyérzék, a megfelelõ mozgáskoordináció segít kivédeni a törésveszélyes szituációkat.

Milyen testmozgás javasolt csontritkulásra? Leginkább azok a mozgásfajták alkalmasak a csonttömeg növelésére, amelyek a nehézségi erõ ellen hatnak (pl. futás, gyaloglás, torna), így az úszás nem tekinthetõ ideális sportformának, de kiegészítõ mozgásnak igenis hasznos, hiszen karbantartja az izmokat, és a hát szempontjából is jótékony, ami a csigolyatörések elkerülésében segíthet. Napi minimum egy óra mozgás javasolt ahhoz, hogy valóban tegyünk a csontritkulás ellen: ez akár gyaloglás is lehet, kiegészítve otthon is végezhetõ tornagyakorlatokkal.

Fõ a kitartás

A csontritkulás kezelése csakis akkor lehet sikeres, ha az érintett a megfelelõ ideig, hosszú távon részesül benne: ebben azonban sokszor maga a beteg a legnagyobb akadályozó tényezõ. A gyógyszerszedés és a mozgás rendszerességének fenntartása sokak számára nehézséget jelent – a Nemzetközi Osteoporosis Alapítvány (IOF) felmérése szerint az orvosok 85 százaléka számol be arról, hogy a csontritkulásos betegek túl korán abbahagyják a kezelést, még azelõtt, hogy a terápia tényleges hatását ki tudná fejteni – a helyzet pedig hazánkban sem jobb.